Bár a csenyétei sajnálatos halálesetet az országos sajtó felkapta, és óriási közfelháborodás is övezte a történteket, közel sem egyedülálló mindaz, ami ott lejátszódott. Lapunknak nyilatkozott az Országos Mentőszolgálat főigazgatója, Csató Gábor, aki úgy fogalmazott, hogy nem történt diszkrimináció, kollégái az előírások szerint jártak el.
Szavait a budapesti éjszakában mentősként dolgozó forrásaink is megerősítik: elmondásuk szerint számos olyan eset fordult elő az utóbbi években, amikor a helyszínre érkező mentőegység csak rendőri felügyelettel tudta ellátni munkáját. Ilyenkor általában három forgatókönyv lehetséges. Bizonyos esetekben a diszpécserszolgálat előre jelzi, hogy olyan helyszínre küldi a mentőegységet, ahol bűncselekmény történt, vagy eleve olyan helyszínről érkezett a segélyhívás, ami veszélyesnek számít a korábbi tapasztalatok alapján. Másik lehetőség, hogy a mentőegység ugyan nem kap rendőri kíséretet a kivonuláshoz, ám a helyszínre érkezve azt tapasztalják, hogy nem biztosíthatóak a biztonságos ellátási körülmények: felajzott kutyák, fegyverrel fenyegetőző csoport fogadja őket. Ilyenkor megvárják a hatóság érkezését, és ezt követően kezdenek hozzá az ellátáshoz. Harmadik lehetőség, hogy az ellátás közben éri támadás a mentősöket, ilyenkor sajnos nem tudnak segíteni a rendőrök.
Forrásaink konkrét példákkal is szolgáltak. Néhány évvel ezelőtt a Hős utcai hírhedt háztömb volt az egyik legveszélyesebb zóna, ide a rendőri erősítés megérkezése nélkül nem szálltak ki a mentőszolgálat munkatársai. Többször megesett ugyanis, hogy kirabolták a mentőautót, míg a mentők a tömbház valamelyik emeletén látták el a sérültet. Ennél is meglepőbb volt az a dél-pesti vonulás, amikor egy cigányvajdához riasztották a mentősöket. Itt forrásunk szerint késekkel felfegyverkezett férfiak sereglettek a mentősök köré, és elhangzott az a mondat is, hogy:
„Addig innen ki nem mentek, amíg fel nem támad a papa!”
A mentőszolgálat dolgozói egyébként kötelező önvédelmi oktatásban nem részesülnek, ugyanakkor azt az alapszabályt követik, hogy minden mentési folyamat alapját a biztonság jelenti: amíg nincs teljesen biztonságos környezet, addig nem lehet megkezdeni az ellátást. Vész esetén az adóvevőkészülék, az úgynevezett Tetra rádiók rendelkeznek egy vészhívógombbal, amit megnyomva azonnali, kihangosított összeköttetés jön létre a mentésirányítással; ám például a késekkel fenyegetett helyzetben ennek alkalmazása kontraproduktív lett volna forrásunk elmondása szerint.